Egy korábbi blog bejegyzésemben azt írtam, hogy :
" Most olyan témájú quiltet szeretnék varrni, ami hazánkban is és külföldön is ismert, de kötődik Kecskeméthez is. "
Elárulom, itt a kecskeméti Cirfapalotára gondoltam. Aztán sikerült kijózanodnom ebből a gondolatból, mert rájöttem, hogy az nem világhírű. Hiába zsolnai kerámiával van díszítve, és ugyebár a zsolnai az hungarikum, akkor sem fogják felismerni az emberek.
Van egy hatalmas nagy könyvem a magyar turisztikai látványosságokról, abból próbáltam ihletre lelni. Sajnos rá kellett döbbennem, hogy ott a gémeskút, a rónaság a domináló vendégcsalogató.
Egy véletlen netes böngészés alkalmával akadt meg a szemem ezen:
Mindig is csodálattal néztem a magyar koronát. Gyerek koromban sokszor lerajzoltam. Úgy döntöttem, most pedig megvarrom.
Kiderült sokkal nehezebb, mint gondoltam. Nem is lett olyan, mint amilyenre szerettem volna.
A szentek képeit textilre nyomtatással oldottam meg, mert szentségtörésnek éreztem volna, ha bármit is próbáltam volna róluk varrni.
A korona két részből áll, ezt én is kétféle arany színű textillel kívántam érzékeltetni. Azt, hogy egy párnán van elhelyezve, azt egy kis plusz flízzel domborítottam.

10 megjegyzés:
Nagyon jó!
Hű, Anikó, ez nagyon-nagyon szép lett :-)))
Nagyon szép, és rengeteg munka lehetett benne. Még egyszer hódolatom. :)))
Szabad egy kis kritikát?
Kicsit a mélységét,domborúságát kellett volna valahogy árnyalni. Pl. krétával? :)))
(És a kisörgös is megszólalt: ha én koronát varrtam volna, Talma koronás sisakját csináltam volna...)
Köszönöm szépen. Ez a kép nagyon közel áll a szívemhez.
Kicseréltem a fotókat, most már jobban láthatók a részletek.
Ja, és Évi ! Van rajta kréta, de valszeg több kellett volna rá. Majd még lehet, hogy teszek rá egy kicsit.
Legjobb az lett volna talán, ha 2 féle bordót használok. De nem volt.
Ezért is írtam, hogy nem lett olyan , mint amilyenre szerettem volna.
Hát, ismét le a kalappal !
Ez is csodás lett, mint az összes többi ! Csak ámulok megint, milyen szépségeket hoztatok össze Mindannyian !
csodas lett, csak gratulalni tudok.
Mire végetér az egyik, kezdődik is a másik - újabb játékra szemeltelek ki:)
El vagyok ájulva! Ügyes vagy!
Most kukkants át hozzám, mert kiváncsi vagyok másra is.
Ismét játszunk, kérlek, nézz be hozzám !
Megjegyzés küldése