2008. júl. 30.

Karcagon jártam

A múlt héten 4 napos karcagi táborozáson vettem részt. Nagyon nagyon rámfért egy kis kikapcsolódás !

Olyan jó társaság jött össze, hogy sokat -sokat nevettünk, jókat beszélgettünk. Bár nem eleget. Mikor hazaértem, akkor jöttek a gondolatok, hogy miket nem beszéltem ki a lányokkal.

Pedig itt igazán nem volt hajtás . Kivéve, amikor én mondogattam, hogy haladjunk, mert még sok munka lesz a hátizsákkal. Remélem senki nem vette zokon. Eredménye is lett neki, mert olyan sok szép hátizsák készült el, hogy öröm volt nézni !!! És voltak páran, akik úgy felbuzdultak, hogy megvarrtak mégegyet. A szatyrokból is elkészült néhány. Hogy miért csak néhány, én annak tudom be, hogy kifáradtak a lányok a zsákvarrástól. Nem egyszerű hátizsák.

Sokan voltunk ( kb 100 fő ), kicsit meg is ijedtem a feladattól. Ilyen sok embernek még nem tanítottam egyszerre. Tudom, az előadásom még hagy maga után némi csiszolni valót, de próbálok a hibáimból is tanulni. Örömmel veszem, ha megírjátok a kritikáitokat !

Ebből a zsákból már varrtam egypárat, és varrattam sokat közös varráson.



Mindig jó érzéssel tölt el az elkészült zsákok sokaságának nézegetése. Sajnos nem bírtam mindenkiét lefotózni, mert a fotómasinám az nem akart működni.

Az összehajtható textil szatyrokól külön bejegyzésben fogok írni . Hamarosan.



És megmutatom, hogy a fennmaradó 2 napban én miket tanultam:
  • Annamaritól az útivarrókészletet:


  • Évitől a trapuntó technikát:


  • És ismét Annamaritól ezt a neszesszert centiméterekből :
Örülök, hogy Annamari megmutatta, hogy készíti .
Mindez nem valósulhatott volna meg, ha Borcsa mamától nem kaptam volna hozzá a szükséges centiket.
  • Ezt a "gezemice" csokrot pedig levelekből hajtogatva kötöttem . Ezt is ott tanultam, bár ez nem volt hivatalos tananyag.

15 megjegyzés:

kastanie írta...

Nagyon jó volt olvasni ezt a beszámolót a képekkel. Ez a centiméteres táska már több helyen feltűnt, végre megtudtam, honnan származik. A csokor is szép.

Mehike írta...

Már megint csodákat alkottál.
Képzeld ha időm is endegi akkor készítek egy új hátizsákot magamnak,olyan velúr anyagból:-)
Légyszíves kukkants be hozzám http://mehike68.blogspot.com/

beszand írta...

Tényleg jó volt olvasni. 100-an voltatok?! Az útivarrós nagyon jó. Trapuntód nagyon tetszik és irigy vagyok,mert találkoztál Évivel.A centiméterestáskát én is lestem már a fórum képei között is. Rendes centivel készítettétek?Várom a folytatást!

KicsiKató írta...

Az a zöld-pink hátizsák... Szerelmes lettem beléje:))

Juhizs írta...

"Az összehajtható textil szatyroknak külön bejegyzést kívánok szánni" :-)

Elizanikó írta...

Na igen ez tényleg nem magyaros így . Átfogalmazom. Köszi, hogy szóltál.

Juhizs írta...

Megőrülök... ilyesmi fel sem merült bennem, arra akartam célozgatni, hogy mint, ha lenne nálam egyk Elizanikó-féle félkész szatyi... ;-)

Elizanikó írta...

Meg ne őrülj már !

:o))

Nem kapcsoltam, nem is jutott eszembe, hogy nem fejezted be.

De az a mondat valóban nem volt magyaros. Így legalább észrevettem.

Névtelen írta...

Nagyon szép dolgokat készítettél! A hátitatyó gyüjtemény tényleg szuper.
Valahogy össze kellene szedni a bátorságot nekem is, hogy igazi patchwork cuccokat alkossak. Mert ez nagyon más mint egy egyszerű varrás.

lomaquilt írta...

A dolgok nagyon szépek. A szatyorra vonatkozó megjegyzésnek nem a magyarossága a baj, hanem az, hogy várjuk! Lealábbis én!

Kata írta...

Gyönyörűek a hátizsákjaid. A mintát egyszer elküldted nekem, de méág nem mertem hozzáfogni.Majd egyszer ... addig is nézz be a blogomra, kérlek :-)

maca írta...

Sok szépet alkottál ismét! Jutalmul a sok inspirációért, megszavaztam neked egy díjat,nézz be a honlapomra!

Princi írta...

Csöndesen és szégyellősen merném kérdezni, hol lehet a hátizsák mintájához hozzájutni? Először járok Nálad, de sokszor vissza fogok térni. Nagyon tetszik minden!

Elizanikó írta...

Princi !
Írj egy mélt az elizanikokukacgmailpontcom-ra !

Bpzs írta...

Kedves Anikó!

Gyönyörűek ezek a táskák. Megpróbálkoznék vele én is - fellelhető még a minta?
Köszönöm!

Patch - therapy

Népszámlálás