2008. okt. 13.

Pörögnek az események - 1

Pörögnek az események, emiatt lett is egy kis lemaradásom.


Hol is kezdjem, hol is kezdjem... Talán ott kezdem, hogy kedden /7-én/ találkoztam egy olyan fórumos ismerőssel, akivel nem is gondoltam, hogy valaha meg fogok személyesen ismerkedni.

Tucipach Olaszolrszágban él, és a fiával itt járt a városunkban. Prove látta vendégül itt közel Kecskeméthez. Elbuszoztam hozzájuk, és egy jó kis dumapartis estét töltöttünk együtt. Kaptam Tucitól eredeti olasz kávés zacskókat szatyorvarráshoz.

Egyébként amit Tucitól kaptam, annak az az érdekessége, hogy ahol ő lakik, az Alessandria tartományban van, és ez a kávé az ő helyi specialitásuk.

Nem semmi igaz? Kávés zacskóból szatyort !!!??? Ő már egy ideje varrogatja ezeket, de nekem fogalmam sem volt róla, hogy s mint készül, és egyátalán, hogy lehet ilyet is varrni .

Most hogy már láttam, megéreztem, hogy erre nekem is "szükségem" van. :o))) ( Pont úgy, mint Annamarinál látott centiméterekből varrt neszire is ráharaptam. )

Vasárnap délután meg is varrtam a kapott zacsikból:






Annyit módosítottam rajta, hogy cipzározhatóra varrtam:






Nos ezek olasz zacsikból vannak. Hogy a magyar zacsik majd hogy fognak viselkedni, nem tudom. Minden esetre, el kezdtem nyomozni, hogy melyikek lesznek jók erre a célra. Arra a megállapításra jutottam, hogy az 1 kg-os szemeskávét csomagolják ilyenbe. A lényeg, hogy ne papír alapú legyen, hanem a fémes alapú a jó. Azt lehet varrni is és mosni is.



Némely cappucinos zacsi is jó erre, de a mérete az kicsi táskához. Valószínűleg többet össze kellene belőle varrni.



Az elkészítéséről néhány dolog:





  • 2 db 1 kg-os zacsit használtam. Persze ha csak 1 db van, akkor nem lesz elöl is, hátul is.


  • Barna csíkokat szabtam sacc/kb alapon, azokat varrtam rá a zacsikra minden oldalon.
  • Tanács: a gép alá úgy tegyétek, hogy a textil legyen alul, akkor könnyebben viszi a gép.


  • Majd ezután a barna anyagokat már könnyű volt varrni.


  • Itt nem használtam flízt, viszont táskamerevítőt az igen.



Ja, az este még a fotózás után hímeztem rá két db "caffe" feliratot:

Egyébként ez a szatyi tele van kreatív újrahasznosítással . Azon kívül, hogy használt kávés zacskóból indultam ki, azon kívül találtam a kacatjaim között egy elárvult textil övet is. Abból lett a füle, barna textillel bevontam.

Végül a fiamtól kaptam egy forgalomból kivont 2 Ft-os pénzérmét a zippzár húzókának:

Tegnap este pedig kipróbáltam egy itthon is kapható cappucinos zacskót neszesszernek:

Miközben ezt varrtam, megfogalmazódott bennem 1-2 újabb felhasználási ötlet is ... folyt köv.

13 megjegyzés:

lomaquilt írta...

Én már tavaly olvastam erről a kávészacskóból készült táskáról, de nem tudtam elképzelni, mivel kép nem volt. Most Martimez tett fel egy linket, az chipes zacskóból, de olyan hajtógatós módszerrel készült. A kép alapján nemigen tudtam kisilabizálni. De jó az ötlet. Azt nem értem, hogy kettő kell, ha csak egy van akkor a hátán nincs?

Julcsi írta...

Ezek szerint te táskamerevítőt tettél bele, a viaszosvászon nem szentírás!

Elizanikó írta...

Igen, úgy gondolom, ha nincsen kettő zacsid, akkor megvarrható még ez úgy is, hogy csak az egyik felén van kávés zacsi. Az lesz akkor az eleje.

Elizanikó írta...

Igazából eszembe sem jutott a viszos vászon. Pedig van. Direkt erre a célra eltettem a kiselejtezett régi viaszos vászon asztalterítőmet. Az jobb lett volna !

Elizanikó írta...

Tuci erre a célra egy spéci anyagot mutatott a táskamerevítő helyett. Náluk a hirdetéseket valami jó kemény, de varrható műanyag lapra nyomják. Ő azokat el szokta kérni, és azt használja fel merevítésre. Itthon én ilyet még soha nem láttam. Kaptunk is tőle, de az ott maradt Prove-nál.

Erola írta...

:-) hogy mi mindenből lehet táskát varrni, nem is gondoltam :-)))))))

mariah írta...

Szia Anikó !
Már egy ideje nézegetem a sok szépséget amit alkotsz. Nagyon ügyes vagy, ez a táska is nagyon ötletes.
Hogy könnyebben rád találjak felvettelek a bloglistámba. Remélem nem haragszol érte.

Zelnice írta...

Ez aztán a gyorsaság!

Elizanikó írta...

Kiegészítettem a bejegyzést 1-2 dologgal. Úgy gondoltam, ehhez tartozik, nem darabolom több részre. Remélem tetszik nektek is.

Trudi írta...

Ez hihetetlen, hogy mikor csinálsz ennyi mindent! Szoktam venni olasz kávét a Rossmann-ban sokszor akciós, a Segafredo, de 25 dkg-os, úgy nézem annak jó a zacsija. Ezt ki kell próbálni.

Monika írta...

Zseniális vagy Anikó,mint mindig!!!:)

bucilla írta...

Szuper a szatyrod, én rávasaltam a textilre, és te? Én emiatt még azt is fontosnak gondoltam, hogy nylon bevonat legyen a fémes bevonaton, a jó tapadás érdekében:) Ja és olvastam hogy szükséged van tasakra, ha nem veszed tolakodásnak, akkor szívesen adok, nekem elég sok van, anyukám gyűjtögeti nekem egy forgalmas helyen németországban:) Szólj ha kérsz!!!

Elizanikó írta...

Én nem vasaltam rá a textilre. Eszembe sem jutott. Leginkább azért nem, mert tettem bele táskamerevítőt a textil és a tasak közé. A merevítő pedig nem szereti a hőkezelést. De majd a következőnél kipróbálom, akkor nem teszek bele majd merevítőt.
Még van 1 db táskára való, de most nem érek rá. Nyakig vagyok egy teljesen más jellegű varrásban.

Patch - therapy

Népszámlálás